Adatkezelési Tájékoztató

amelyben tájékoztatjuk Önt, mint honlapunk látogatóját, valamint szolgáltatásaink igénybevevőjét társaságunk adatkezelési és adatvédelmi szabályairól.

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Talentxpress Magyarország Kft. (cím, a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Talentxpress Magyarország Kft. adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők ezen az oldalon vagyis a https://www.hrlink.hu/adatvedelmi-tajekoztato/ címen.

A Talentxpress Magyarország Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.

A Talentxpress Magyarország Kft. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Talentxpress Magyarország Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

A Talentxpress Magyarország Kft. az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Milyen alapelveket követünk adatkezelésünk során

a) a személyes adatokat jogszerűen és tisztességesen, valamint az Ön számára átláthatóan kezeljük.
b) a személyes adatokat csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból gyűjtjük és azokat nem kezeljük a célokkal össze nem egyeztethető módon.
c) az általunk gyűjtött és kezelt személyes adatok az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak, valamint csak a szükségesre korlátozódnak.
d) Társaságunk minden észszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az általunk kezelt adatok pontosak és szükség esetén naprakészek legyenek, a pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljük vagy helyesbítjük.
e) a személyes adatokat olyan formában tároljuk, hogy Ön csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig legyen azonosítható.
f) megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítjuk a személyes adatok megfelelő biztonságát az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szemben.

2.1 Jogszabályi háttér

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)

2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)

2012. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §- a)

2013. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;

2014. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)

2015. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról

2016. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)

16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

3. Az adatkezelő adatai

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, +36 70 229 9197 telefonszámon és sales@hrlink.hu email elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

 Név: Talentxpress Magyarország Kft.

 Székhely: 1063 Budapest, Szinyei Merse Pál utca 21. 1. emelet 5. ajtó

 Cégjegyzékszám: 01 09 417365

 Adószám: 32309487242

 Telefonszám: +36 70 229 9197

 E-mail: sales@hrlink.hu

3.1 Fogalom meghatározások

„személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható

„adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

„adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv,  ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

„adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;

„címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;

„az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezik az őt érintő személyes adatok kezelésébe.

„adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

4. A kezelt személyes adatok köre

4.1 Kapcsolat felvétel során megadandó személyes adatok és céljuk

  • Teljes Név: A kapcsolatfelvételhez
  • Cégnév: A kapcsolatfelvételhez
  • Munkavégzés helye: Az igények megismerése érdekében
  • Mekkora létszámra van szüksége: Az igények megismerése érdekében
  • Milyen pozícióra keres alkalmazottat: Az igények megismerése érdekében
  • Email: Kapcsolattartás
  • Telefonszám: Kapcsolattartás

4.2 Az adatatok kezeléséről:

A Talentxpress Magyarország Kft. az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

A Talentxpress Magyarország Kft. olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A Talentxpress Magyarország Kft. az adatkezelés során megőrzi

  1. a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  2. a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
  3. a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

A személyes adatok:

kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni. Gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon.

4.3 Az adatokat megismerni jogosult személyek köre

Az adatokat elsődlegesen az adatkezelő, illetve az adatkezelő belső munkatársai ( titoktartási kötelezettség terhe mellett ) jogosultak az Ön személyes adatait megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, harmadik személyek részére nem adják át.

A bíróság, az ügyészség és más hatóságok (pl. rendőrség, adóhivatal, Nemzeti Adatvédelmiés Információszabadság Hatóság) tájékoztatás adása, adatok közlése vagy iratok rendelkezésre bocsátása miatt megkereshetik Társaságunkat. Ezekben az esetekben adatszolgáltatási kötelezettségünket teljesítenünk kell, de csak a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges mértékben.

Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek az adatkezelő nem ad át. Ez nem vonatkozik az esetleges törvényben előírt, kötelező adattovábbításokra, amelyekre csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Az adatkezelő az egyes hatósági adatkérések teljesítése előtt minden egyes adat tekintetében megvizsgálja, hogy valóban fennáll-e az adattovábbítás jogalapja.

4.4 Mit kell tudni még a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelésünkről?

A személyes adatokat Ön önkéntesen bocsátja rendelkezésünkre a regisztráció illetve a Társaságunkkal kapcsolattartása során, éppen ezért kérjük, hogy adatai közlésekor fokozatosan ügyeljen azok valódiságára, helyességére és pontosságára, mert ezekért Ön felelős. A helytelen, pontatlan vagy hiányos adat akadálya lehet a szolgáltatásaink igénybevételének.

Amennyiben Ön nem a saját, hanem más személy személyes adatait adja meg, úgy vélelmezzük, hogy Ön az ehhez szükséges felhatalmazással rendelkezik.

Ön az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja
    •  a regisztráció törlésével,
    •  az adatkezeléshez hozzájárulás visszavonásával, illetve
    •  a regisztráció során feltétlen kitöltendő bármely adat kezeléséhez vagy felhasználásához való hozzájárulás visszavonásával vagy zárolásának kérésével.

A hozzájárulás visszavonásának regisztrálását – technikai okokból – 7 napos határidővel vállaljuk, azonban felhívjuk a figyelmét arra, hogy jogi kötelezettségünk teljesítése vagy jogos érdekeink érvényesítése céljából bizonyos adatokat a hozzájárulás visszavonása után is kezelhetünk.

Megtévesztő személyes adat használata esetén, illetve ha valamelyik látogatónk bűncselekményt követ el vagy Társaságunk rendszerét támadja, az adott látogató regisztrációjának megszüntetésével egyidejűleg adatait haladéktalanul töröljük, illetve – szükség esetén – megőrizzük azokat a polgári jogi felelősség megállapításának vagy büntető eljárás lefolytatásának időtartama alatt.

Az Ön személyes adatait megfelelő technikai és egyéb intézkedésekkel védjük, valamint biztosítjuk az adatok biztonságát, rendelkezésre állását, továbbá óvjuk azokat a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, sérülésektől illetve nyilvánosságra hozataltól és bármilyen egyéb jogosulatlan felhasználástól.
Szervezeti intézkedések keretében épületeinkben ellenőrizzük a fizikai hozzáférést, munkavállalóinkat folyamatosan oktatjuk és a papír alapú dokumentumokat megfelelő védelemmel elzárva tartjuk. 

5. Az adatkezelés időtartama

A Felhasználó hozzájárulása alapján kezelt adatok a hozzájárulás módosításáig, illetőleg visszavonásáig kezelhetőek. A bejelentkezésekkel kapcsolatos adatokat az Adatkezelő az esetleges jogviták során történő bizonyítás érdekében az általános elévülési idő lejártáig, azaz 5 (öt) évig tárolja, valamint számviteli bizonylatok esetében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §

6. Cookie-k (Sütik)

Rögzítésre kerül, hogy az Adatkezelő által üzemeltetett weboldal bárki által meglátogatható személyes adat megadása, regisztráció nélkül. A látogatókra vonatkozóan a weboldal nem gyűjt vagy kezel személyes adatot.

6.1 A sütik feladata

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik a weboldal használatát;
  • minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

6.2 Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Az Adatkezelő a Felhasználó számítógépére anonim igénybe vevő azonosítót (cookie=süti) helyezhet el, amely önmagában semmilyen módon nem képes az érintett Felhasználó azonosítására, kizárólag a Felhasználó gépének felismerésére alkalmas. Ezen sütik (munkamenet sütik) célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a weboldalt név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nélkül és a szolgáltatások minél kényelmesebb igénybevétele végett. A cookie-k kezelésének célja, hogy megkönnyítsék a weboldal használatát, továbbá, hogy az Adatkezelő többet tudhasson meg a Felhasználók információszerzési és használati szokásairól, így javíthassa szolgáltatásai színvonalát.

A munkamenet típusú cookie-k érvényességi ideje a munkamenet tehát az Adatkezelő által üzemeltetett weboldal böngészésének befejezéséig tart, a böngésző bezárásával ezek automatikusan törlődnek a számítógépről, illetve a böngészésre használt egyéb eszközről, legkésőbb a böngésző bezárását követő 14 napon belül.

A Felhasználónak lehetősége van arra, hogy böngészője beállításával megtiltsa az azonosító jel (cookie) elhelyezését a számítógépén. Ezzel tudomásul veszi, hogy bizonyos szolgáltatások nem, vagy nem megfelelően fognak működni. A weboldal cookie-k kezelésre felugró részét ebben az esetben figyelmen kívül hagyhatja.

A Felhasználó személyes adatainak kezeléséhez egyértelmű és önkéntes hozzájárulását a weboldalon történő böngészéssel, (bármely link vagy menüpontra kattintással) adja meg. Amennyiben a weboldal használatával a Felhasználó elfogadja a cookie-k használatát egyértelműen és határozottan elfogadja az adatkezelési szabályzatot és tájékoztatót is, mely adatvedelmi nyilatkozat tölthető le és olvasható teljes terjedelmében.

6.3 Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Az HR Link weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az  információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalaka. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

7. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

7.1 Tájékoztatáshoz való jog

A Talentxpress Magyarország Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfo-galmazva nyújtsa.

7.2 Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

7.3 Helyesbítés joga

Az érintett kérheti a Talentxpress Magyarország Kft. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

7.4 Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Minta Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyil-vánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

7.5 Törléshez való jog

Az érintett kérésére a Minta Kft. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamravonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy vé-delméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

7.6 Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

7.7 Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

7.8 Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

8. Melyek az Ön jogai és jogorvoslati lehetőségei?

Felügyelő Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
    •  Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
    •  Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
    •  Telefon: +36 (1) 391-1400
    •  Fax: +36 (1) 391-1410
    •  E-mail:ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap:https://naih.hu/

Az Ön kérelmére tájékoztatást adunk az Ön általunk kezelt, illetve az általunk – vagy a megbízott adatfeldolgozónk által – feldolgozott
      adatairól,
    •  azok forrásáról,
    •  az adatkezelés céljáról és jogalapjáról,
    •  időtartamáról, ha pedig ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,
    •  az adatfeldolgozóink nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységükről,
    •  adatvédelmi incidensek körülményeiről, hatásairól és az elhárításukra valamint megelőzésükre tett intézkedéseinkről, továbbá
    •  az Ön személyes adatainak továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

A kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, 10 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) adjuk meg tájékoztatásunkat. A tájékoztatás ingyenes kivéve akkor, ha Ön a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet már nyújtott be hozzánk.
Az Ön által már megfizetett költségtérítést visszatérítjük abban az esetben, ha az adatokat jogellenesen kezeltük vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett. A tájékoztatást csak törvényben foglalt esetekben tagadhatjuk meg jogszabályi hely megjelölésével, valamint a bírósági jogorvoslat illetve a Hatósághoz fordulás lehetőségéről tájékoztatással.
Társaságunk a személyes adatok helyesbítésről, zárolásról, megjelölésről és törlésről Önt, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította, kivéve akkor, ha az értesítés elmaradása az Ön jogos érdekét nem sérti.
Amennyiben az Ön helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesítjük, a kérelem kézhezvételét követő 10 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) írásban vagy – az Ön hozzájárulásával – elektronikus úton közöljünk elutasításunk indokait és tájékoztatjuk Önt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.
Amennyiben Ön tiltakozik a személyes adatai kezelése ellen, a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, 10 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megvizsgáljuk és a döntésünkről Önt írásban tájékoztatjuk. Amennyiben úgy döntöttünk, hogy az Ön tiltakozása megalapozott, abban az esetben az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetjük és az adatokat zároljuk, valamint a tilta- kozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbítottuk, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
Abban az esetben megtagadjuk a kérés teljesítését, ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Amennyiben Ön a döntésünkkel nem ért egyet, illetve ha elmulasztjuk a határidőt, a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül Ön bírósághoz fordulhat.
Az adatvédelmi perek elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, a per – az érintett választása szerint – az érintett lakhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Külföldi állampolgár a lakóhelye szerint illetékes felügyeleti hatósághoz is fordulhat panasszal.


Kérjük Önt, hogy mielőtt a felügyeleti hatósághoz vagy bírósághoz fordulna panaszával – egyeztetés és a felmerült probléma minél gyorsabb megoldása érdekében – keresse meg Társaságunkat.

9. Az adatkezelés biztonsága

Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:

a személyes adatok álnevesítését és titkosítását;

a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;

fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;

az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást.

10. Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések

Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.

Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.

A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

11. Egyéb rendelkezések

Az Adatkezelő kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról és megteszi azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az adatok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását.

A jelen weblapot üzemeltető Adatkezelő valamennyi alkalmazottja, munkavállalója, illetve a céggel egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy köteles az adatvédelmi szabályzat és tájékoztató rendelkezéseit betartani, azokat magukra nézve kötelező érvényűnek tekinteni, az adatkezelés során az adatkezelési alapelvek figyelembevételével tisztességesen és törvényesen, legjobb tudásuk és az adott helyzetben fokozottan elvárható figyelemmel eljárni.

Társaságunk fenntartja magának a jogot jelen Adatkezelési tájékoztató módosítására, amelyről az érintetteket megfelelő módon tájékoztatja. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk közzététele a www.hrlink.hu weboldalon történik.

Kelt: Budapest 2023. 11. 28.

Scroll to Top